Visszatérés a csendhez

Amikor elgondolkodunk azon, hogy mi az igazi csend, akkor e csendre két szemszögből is rátekinthetünk: először is láthatjuk azt emberi szemmel, valamint úgy is, ahogy a Buddha látja, egyetemes szemmel. A lehetőség, hogy megtapasztaljuk az igazi csendet, akkor adódik, amikor sarokba vagyunk szorítva, és meg sem tudunk moccanni. Úgy tűnik, mintha ez a teljes kétségbeesés helyzete lenne, amelyben az emberi vágy tudatos lángja még ott lobog, holott az igazi csend olyan emberi létállapot, amely átkel és túljut ezen a kétségbeesésen. Hogy hogyan tapasztalható meg? Csakis a mindennapi életünkön keresztül.

Emberi nézőpontból a csendnek legalább háromféle íze van, attól függően, hogy kilátástalanság, bizakodás vagy misztikus érzés lengi-e körül. Mivel ezek az ízek együtt formálják a csendet, nem lehet őket egymástól elválasztani.

Az univerzum vagy a Buddha szemével a csend pontosan az ahogy-az-vanság vagy az ami-van-az-éppen-önmaga. Ez a csend - melyet a Buddha gyakran említ a tanításaiban - nagyon nyugodt, és nagyon békés. Ha tudni akarjuk, hogy kik vagyunk, és meg akarjuk érinteni életünk valódi, csendes és mély természetét, akkor olyannak kell lennünk, amilyenek valójában vagyunk. Hogyan? Üljünk zazent, ennyi az egész. (Zazen: a zen gyakorlása.) Amikor ülünk, akkor ott, az ülésünkben két íz van jelen. Az egyik nagyon éles, és szinte kardként vágja el az illúziókat, a szenvedést, a fájdalmat és bármilyen érzelmet. Ezt nevezik bölcsességnek. De a bölcsességben ott kell lennie az együttérzésnek is - annak az együttérzésnek, amelyet az emberi élet nagy távlatban való megpillantása ébreszt. Az együttérzést még ha akarjuk sem tudjuk szándékosan megteremteni, hanem az a hosszú ideje folytatott gyakorlásunkból természetes módon jelenik meg.

A Buddha szemével látott csend másik íze az összes érző lény elfogadása olyannnak, amilyen. Ami van, az éppen önmaga. Nem olyan könnyű számunkra, hogy úgy lássunk mindent, ahogy van. Újra meg újra meg kell tisztítani magunkat. Szellemi életünket össze kell csiszolnunk valamennyi érző lénnyel, mert különben nem tudjuk a dolgokat úgy látni, ahogy vannak.

A csend azt jelenti, hogy annak kell lenned, aki valójában vagy. Ami van, az éppen önmaga. Ha meg akarjuk ismerni az igazi szellemi életet, meg kell ízlelnünk valódi önmagunkat. Ehhez nem kell formákhoz és szertartásokhoz ragaszkodni - csupán annyi a teendő, hogy megízleljük valódi önmagunkat.

Buddha szemével nézve a csend az egész személyiség teljes megnyilvánulása, azé a személyiségé, amely már feldolgozta a bizakodás, a kilátástalanság és a misztikus érzés hármas ízét. Ezek az ízek többé már nem bukkanhatnak fel, mivel feldolgoztuk őket. Egyszerűen rendelkezésünkre álló energiává válnak. Buddha szemével a csend meglehetősen másképp fest, mint az emberi szemmel látott csend. Emberi szemmmel az életünk mélységében egy alig meghatározható vigasztalhatatlan szenvedés vagy tépelődés látható, amelyet nem számolhatunk fel. Nagyon ragadós, és elég könnyen benne maradhatunk. Ez túl van a tudatosságunkon vagy a tudattalanságunkon. Egyszerűen ott van. Viszont Buddha szemével a zen tanítása felől nézve a csend éppen az egész személyiségünk teljes megnyilvánulása. Az egész személyiség azt jelenti, hogy az egyéni személyiségünk a teljes univerzummal együtt nyilvánul meg; az összes többi lény éppúgy a személyiségünk része. Így amikor az egész személyiségünket testesítjük meg, nemcsak az egyéni személyiségünk nyilvánul meg, hanem e személyiségen keresztül a teljes univerzumot is érezni tudjuk. És ez az, ami miatt nagylelkűséget, türelmet és együttérzést tudunk érezni.

A buddhizmus azt tanítja nekünk, hogy azonnal keresztül kell jutnunk az emberi szenvedésen, és kapcsolatba kell kerülnünk a szívünkkel. Így képesek leszünk megtapasztalni a csendet. Mivel azonban buddhisták vagyunk, ennél több kötelezettségünk van. Az emberi szemmel látott csendet át kell alakítanunk a Buddha szemével látott csenddé. Akkor olyannak mutatkozik meg az életünk, amilyenek valójában vagyunk. Amikor találkozunk az élet minden egyes pillanatával, szembesülünk vele, belehatolunk és gyakoroljuk. Ez se nem egoisztikus, se nem szűklátókörű hozzáállás, hanem olyan, amely minden érző lényt az életünk részeként fogad el.

A zazen a Buddhadharmába lépés főkapuja. (Buddhadharma: a Buddha tanítása; tágabb értelemeben az Út, a buddhák által követett és tanított ösvény.) De a Buddhadharma valójában maga az emberi élet. A zazen így nem valamiféle különlegesség, hanem a legalapvetőbb gyakorlás ami létezik az érző lények számára. Például ha tényleg tudni akarod, hogy ki vagy, hogy mi a valódi értelme az emberi létnek, az emberi szenvedésnek, az örömnek vagy a buddhista tanításnak, akkor szinte ösztönösen visszatérsz a csendhez. Még ha nem áll szándékodban, akkor is visszatérsz egy olyan területre, ahol nincs hang. És bár nem lehet megmagyarázni, de ebben a csendben valamiért mégis ráébredhetsz arra - még ha homályosan is -, hogy mi a lényege annak, amit tudni akarsz. Bármilyen kérdést is teszel fel, bármire is gondolsz, végül vissza kell térned a csendhez. És ez a csend határtalan, mégsem tudod pontosan, hogy micsoda.

Bármilyen kérdést is akarsz tanulmányozni, nem tudsz megmaradni a saját sekélyes nézőpontodnál: előbb-utóbb eljutsz valamiféle határtalansághoz, amely olyan, mint a földből szüntelen feltörő forrásvíz. Minél többet tanulmányozol valamit komolyan, annál inkább ráébredsz arra, hogy minden határtalan.

Hogy honnan fakad ez a forrás? Hát nem valakinek a saját kis egyéni területéről. A személyes területről fakadó víz korlátolt, és nincs mélysége. Azonban a forrásvíz, amely a föld határtalanságából tör fel, maga az életed, a tanulásod, a személyiséged vagy jellemed eredeti természete. Ez az a pont, ahol le kell ülnöd.

Nagyon sok érdekes tennivaló akad az emberi világban. A "minél több dolgot tevés" eszméje elég elfoglaltságot ad ahhoz, hogy kellő lárma keletkezzen. Ez rendjén is van, ugyanakkor meg kell értened, hogy a lárma hangjai a hangnélküliből származnak. (Hangnélküliség: a hangról és a nem-hangról alkotott képzeteket, vagyis a hang és a csend hallását megelőző állapot. Nem egyenlő a csenddel.) Ha mindig úgy érted meg a hangot, mint ami a hangból származik, összezavarodsz, és elvéted az irányt, amerre menned kellene. Ismerned kell a hangnélkülit, mert az a te természeted. Utána majd persze vissza akarsz térni a hangnélküliből, hogy megnézd a saját egyéni hangod. És milyen nagyszerű! Ekkor valóban rátalálhatsz.

A zazen visszatérés a hangnélkülihez. Térj vissza a hangnélküli hangjához, és lásd, hová jutottál. Ez nem csupán a te korlátolt területed. Azzal a határtalansággal kerülsz kapcsolatba, amelyből a képességeid, a tudásod és a természeted fakad, pontosan úgy, mint a földből feltörő forrásvíz. Ez a zazen, pontosan ez. Ez vagy te.
A létezés határtalanságában a forrás számtalan helyen felbuzog. Térj hát vissza a csend világába!

Hogyan is függhetne a a megvilágosodás elérése a zazentől - ami csak ülés és semmit sem tevés?  Ezt a kérdést mindig felteszik. Senki sem érti ezt a fajta zazent, mert állandóan azt a fajta zazent keressük, amelyet játékszerként használhatnánk a vágyaink kielégítésére. Ha a zazent játékszerként használjuk, még ha jól is érezzük magunkat a játéktól, bármikor eldobhatjuk, meglehetősen könnyedén. Nézd meg a modern társadalmat. Folyamatosan eldobunk dolgokat, és aztán újakat kell létrehoznunk, új játékokat, amelyek pótolják azokat, amelyeket eldobtunk. A társadalmunk minden érző lényt játékszerként használ.

Az igazi hit a tökéletes bizalom. Ez a bizalom azt jelenti, hogy elfogadjuk a csendet. A csendben minden lenullázódik. Amikor visszatérsz a csend világába, akkor minden személytelenné válik, személy és hang nélkülivé. Térj hát vissza, válj nullává, és csodálatos békére lelsz. Ez a csend világa. Még ha azt mondod is, "én vagyok", ez az "én" összezsugorodik - míg végül eltűnik. Ha azt gondolom, hogy "jó vagyok", az máris hangkeltés. Végül megkérdezem: "Mit csinálok itt?" Semmit. Ha meg akarom tudni, hogy ki vagyok, végül vissza kell térnem a csendhez.

Mindössze annyi a teendőnk, hogy egyszerűen csak ülünk, és visszatérünk a csend világába, a létezés határtalanságába. Ez a csak ülés (sikantaza). Még ha nem érted, akkor is ez a zazen. Amikor visszatérsz a csendhez, ott találod a tökéletes bizalmat. Ezt a bizalmat a csended táplálja. Igazi hit a neve. Olyan hit, amely nem valami másra irányul. Nem hihetsz másvalamiben. Az igazi hit azt jelenti, hogy egyszerűen csak ott kell lenned, elmerülve a csendben és a létezés határtalanságában. Ezt a hitet bizalomnak hívják. Amikor pedig tényleg érzel valamit ezen a gyakorláson keresztül, azt átmenetileg hitnek nevezzük.

A zazen - mint a hit eme birodalmába való belépés - nem egy módszer. Ha annak gondolod, játékszerré válik. Ha a zazent játékszerként használod, nincs is miért zazent ülnöd, hiszen annyi más játék van, amelyik jobb nála.

A buddhizmus tanítása, a kereszténység tanítása, a modern fizika tanítása vagy bármely más tanítás olyan, mint a holdra mutató ujj. Az ujj fontos, de csak másodlagos. Ezért amikor az ujjal foglalkozol, tégy meg minden tőled telhetőt. E nélkül az ujj nélkül nagyon nehéz megtudni, hogy hol van az igazság. 

Akiben nincs hit, bármennyit is tanítják őt, nem fogadja el a zazent. Ha nem bízol ebben a csendben és a létezés eme határtalanságában, ha nem merülsz el ebben a birodalomban, akkor hogyan bízhatnál önmagadban? Hogyan bízhatnál másokban? Hogyan törődhetnél az emberi élettel? Nem számít mennyi ideig próbálod tanulmányozni a szútrákat vagy a zent, soha nem fogod megérteni. Még akkor sem, ha azt mondod "értem", mert az a megértés valójában nem megértés. E nélkül a bizalom nélkül nem értheted meg. Ha meg akarod érteni a szútrákat vagy a Buddha tanítását - de nem játékszerként, hanem a holdra mutató ujjként - akkor teljes odaadással ugorj a csendbe és a létezés határtalanságába! Engedd, hogy a tanítás tényleg áthatoljon a bőrödön, az izmaidon és a csontjaidon. Akkor útmutatást kaphatsz arról, hogy hol van az igazi hold, hogy milyen az igazi hold. Ne várj túl sokat a szent iratok és szavak olvasásától! Ne beszélj a felsőbb- vagy alsóbbrendűségükről! Mindössze annyit kell tenned, hogy teljes odaadással tanulmányozod a szent iratokat, és beleugrasz a csendbe, a létezés határtalanságába. Ekkor a szent iratok fénnyé lesznek, és a segítségükkel sok dolgot megláthatsz a sötétben. Bármi legyen is az - nemcsak a zazen vagy a buddhista iratok, hanem a sportok, a zene vagy bármi más -, ha tényleg teljes őszinteséggel adod oda magad, akkor sok mindent tanulhatsz. Mindazonáltal, hogyha ezeket a dolgokat teljes mértékben a csend és a létezés határtalanságának alapján fogadod el, akkor az életed, a létezés szépsége virágba borul. Ez a megértés teljesen meghaladja az emberi gondolkodás birodalmát. 

Katagiri Rósi tanításaiból

Dainin Katagiri: Visszatérés a csendhez című könyvéből, Filosz Kiadó, Budapest, 2008

Zen gyakorlás Kolozsváron 

Kapcsolat:
+40751455145
klauzenburg gmail